2018.01.07.

úgy döntöttem, facebook meg instagram helyett blogolni fogok...aki olvassa, olvassa, aki nem, nem. ennyi. elegem van a mű-mindenből, ami ezeken az oldalakon megy, mostanában meg úgyis csak felhúzom magam rajtuk, vagy elszomorodom miattuk.. hogy miért? hol is kezdjem...

szóval még novemberben jelentkeztem egy állásra egy butikhoz, ezt 4 körös kbszott interjú/kérdéssor követte - felvettek, elkezdtem dolgozni, minden szipi-szupi... mármint...tényleg minden SZUPER volt.(kivéve a hétfői biblia-órával egybekötött meetinget...talán azért váltak meg tőlem, mert rájöttek, nem vagyok vevő erre a szenteskedő maszlagra?!?) naszóval, mindenki nagyon kedves, barátságos volt, kicsi, családias cég, jó fej kollégák, komoly célok és alapelvek, semmi dráma...imádtam a helyet, az irodát, a tennivalókat, mindent... végül is azért vettek fel, hogy az új szállitmányt kicsomagoljam, vállfára tegyem és leltárba vegyem -amit be is fejeztem kedden, mivel előtte sem vesztegettem az időt (nem úgy, mint a csaj, aki betanitott, és folyton a szülievel sms-ezett és a családi vállalkozás dolgait intézte munkaiődben, vagy éppen IT-s segitséget kért apukájától, mert nem tudta, hol kell átállitani a gépen az időzónát -mert az krva fontos, ugyebár.) egy szó mint száz, kedden végeztem, kiszámoltam a szállitási dijakat is (amit a kiscsaj már másnapra akart hagyni, mondván milyen krvasok azt kimatekozni...ehhem.) kedd este 9kor sms-t kaptam/kaptunk a kisfőnöktől, hogy nem kell másnap bemennünk (csoportos sms volt), mondván nincs tennivaló. oké. csütörtök reggel sms kisfőnöktől, hogy tudunk-e beszélni? gondoltam, megbeszéljük, milyen legyen a beosztásom, mert én is láttam, hogy nincs tennivaló, de arra nem számitottam, amit a csaj közölt: bezárják a másik online boltjukat, úgyhogy ezzel az én munkám megszűnik. DE tök ügyes voltam, meg szuper meg minden, de akkor többet már nem tartanak igényt rám.. hát, köpni-nyelni nem tudtam. azóta is forrongok amúgy emiatt, nem tudom eldönteni, hogy ennyire hülyére vettek (és az elején tudták, hogy pár hétnél tovább nem lesz rám szükségük), vagy szimplán ők ilyen hülyék, hogy 1 év alatt még nem adták össze a számokat, és nem jöttek rá, hogy a másik online boltjukat pont nullszaldósra hozzák ki. igazából a lényegen nem változtat - kirúgtak, küldjem el, mennyit dolgoztam, és puszipá. szerencsére nem költöztem be még annyira az irodába, pedig akartam keurig-os kávékapszulákat bevinni, meg bögrét meg mindenfélét - a szakitást csak egy drága joghurt, meg pár európai csoki bánta (ami miatt amúgy igy is krva pipa vagyok, legszivesebben odamentem volna és elhoztam volna ezeket is, de gondoltam, elég kicsinyesnek fogok tűnni - mégis, úgy érzem, nem érdemlik meg azokat a krva csokikat!!! ARGGHH)

tehát...

ezért.

EGYRÉSZT ezért nem akarok facebookozni meg instagramozni, mert most bezzeg 0-24 a szaros boltjuk ruha-összeállitásait nézegethetem, meg ahogy mű-cukiskodnak, meg kuncognak a kamera előtt. hát basszák meg. folyton azon kapom magam, hogy a másik bolt oldalait nézegetem, hogy mikor rakják már ki, hogy jabocsi, lehúzzuk a rolót - tehát akkor kiderülne, hogy hülyére vettek, vagy tényleg bezárják?

amúgy meg a legtöbb dolog sem érdekel ezeken az oldalakon - úgy érzem, akiknek tényleg érdekel az élete, ők nem posztolnak annyit úgy sem. a többitől meg már csömöröm van - nézd 3 hetes, 2 napos és 8 órás a gyerekünk, igy eszi a spenótot nyunyunyuuu, vagy a nézd, itt egy szomorú kiskutya akit kidobtak (ettől totál elcsesződik a kedvem, és nem kell hogy minden nap az emberi fszság és barbárság eredményeiről olvassak... tudom, struccpolitika, de ha szr a kedvem, akkor ezek meg aztán tényleg nem segitenek.. igen, van szivem amúgy, köszi a kérdést - szoktam pénzt utalni kutyás szervezeteknek, a gyerekek meg még nem hoznak lázba), vagy mémeket raknak ki, vagy 5 éves fotókat dob fel a fészbúk, vagy húdeokosvagyokmegmondomatutit emberek gondolatai...nemköszi.

hja, nincs jó kedvem... a pontot az i-re az tette fel, hogy az étteremben az egyik szakácsnak ma van a szülinapja, és mellettem/előttem beszélték meg többszörösen is, hogy majd hova mennek meló után inni egyet - de engem senki nem hivott, és az egész helyzetben tök kellemetlenül éreztem magam (mert akkor legalább hivjanak meg illendőségből, vagyok annyira értelmes, hogy tudom, mikor kell vagy nem kell elmenni ilyen heppöningekre). most mondja már meg valaki, mi a fsz bajuk van velem? mi van, én vagyok az unalmas házas csaj, vagy mi a fsz? mert én nem gondolom, hogy ilyen képet festenék magamról - igen, bocsánat, nem vagyok 21 éves, és nem arról szól az életem, hogy a szüleimet utáljam, vagy azon rinyáljak, hogy nincs pénzem hó végén, mert elittam. bocsánat, ezen már túl vagyok, de ti élvezzétek csak ezt a krva menő időszakot. szóval, az van, hogy bánt, hogy nem fogadnak be, és még mindig kivülállónak érzem magam, holott szerintem nem szolgáltam erre rá... meg nem is arra vágyom, hogy valakivel minden kedden ötóraiteázzak, vagy vicces kézfogásunk legyen, de például tök jól esne, ha néha mondanák, hogy figyu, meló után megiszunk valamit, jössz?

grr...emberek... komplikáltak....(igenigen, én is komplikált vagyok, mert amúgy meg elegem van az emberekből, és azt akarom, hogy hagyjanak békén, de azért néha ne hagyjanak, és aztán hisztitek, ha békén hagynak... na érted...) aztán lehet, hogy azért vagyok hisztis, mert 3 napja ezeket a krva hangos ventillátorokat hallgatom, amikkel az alagsort száritjuk, miután elfagyott a kerti csap január 1-én, és aztán másnap jöttek az ügyes szakik és szétverték a falat, aztán találtak egy csomó penészt, amit nagyon büszkén mutogattak (valahogy igy képzelem a gombakereső kutyákat is, amikor megtalálják a szarvasgombát), hallottam, ahogy ahogy a gondolataikban csörög a pénztárgép, és repkednek a dollárjelek...amúgy nagyon jó fejek voltak, de nem volt őszinte a mosolyom, amikor a pasi a munkáscsizmájában simán besétált a fehér padlószőnyegen a nappali közepére, hogy mélázva kinézzen az ablakon, és gyors tereprendezési tanácsokat adjon nekem...én meg ültem a kanapéba süppedve (éppen előtte rúgtak ki a butiktól - telefonon), és szinte vártam, hogy mikor esik le neki, hogy nem igazán illendő, amit csinál, de neki nem esett le a dolog, és aztán valahogy elkanyarodott a beszélgetés odaáig, hogy ő mennyire szereti a karajt kábé (a malac egyik részét, a sztori szempontjából igazából tökmindegy, melyik is volt az pontosan), én meg csak ültem, és mosolyogva bólogattam, és igyekeztem NEM lenézni a fehér padlószőnyegre, amit a munkásbakancsa tapos (okéoké, a kutya többször lehányta már a szőnyeget, nem idealizálom túl ezt a szr, koszosfehér izét, ami a padlót boritja)... mert a karajról beszélgetni igazából mégsem olyan, mint az időjárásról, hogy van egy fonál, amin halad a beszélgetés, és mindenki hozzá tud szólni, vagy legalábbis én akkor nem éreztem az ingerenciát, hogy én karajról vagy bármi másról akarnék beszélgetni. long story short, én egy időre elmenekültem a házból, ők addig romboltak, majd itt hagyták ezeket a böszme hangos gépeket, hogy akkor most 3 napig ezeknek menniük kell, hogy kiszáradjon a fa/fal - érdekes, hogy ezt a száradási időt pont úgy lőtték be, hogy hétfőn tudjanak jönni megint, gondoltam is, de érdekes, hogy nem 2 és fél nap, vagy 5 nap kell neki, de hát aztán tudomisén, hogyan szárad a fa(l), hát nem én vagyok a szaki... úgyhogy remélem, hogy jönnek holnap, és elviszik a szros gépeiket, mert már nagyon elegem van ebből az alapzajból, mert a madárcsicsergést sem hallani, és a tv-ben a szerencsekereket is úgy kell bömböltetni.

tiszta bolhás kutya vagyok, hogy mindennel bajom van, ugye? :D